Állásbörze 2022

Állásbörze és Karrierépítési előadások az egyetemen

2022. szeptember 14-én több száz látogató, álláskereső, érdeklődő egyetemi hallgatók, végzős diákok, szakemberek látogattak el a Kelet-Magyarország és a Nyíregyházi Egyetem Állásbörzéjére. A programot a felsőoktatási intézmény Bessenyei Aulájában rendezték. A szerdai napon karrierelőadásokra is sor került, ahol szakmai tájékoztató előadást tartott: Dr. Nagy Ervin Miklós, a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Kormányhivatal, Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály főosztályvezetője, Pisák Ágnes területi HR referens előadása (Samsung Engineering Magyarország Kft.), Tóthné Waldman Zsuzsanna, a Cofidis Magyarországi Fióktelepe munkatársa, illetve Szűcs Dóra Erasmus+ koordinátor (Nyíregyházi Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Iroda). Az állásbörzén több mint negyven kiállító cég, vállalat, szervezet, intézmény képviseltette magát, kínált álláslehetőségeket, illetve mutatkozott be. A program megnyitóján beszédet mondott: Román István főispán, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja, dr. János István általános rektorhelyettes, az intézmény vezetője és Nyéki Zsolt, a Kelet-Magyarország főszerkesztője.  Mint a Kelet-Magyarország beszámolt az eseményről… “az állásbörze bebizonyította: az ilyen rendezvényeken a cégek növelhetik ismertségüket. Szükség van olyan találkozási pontokra, mint amilyen az állásbörze, ahol egymásra találhat a munkaadó és a munkavállaló. Nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Kelet-Magyarország és a Nyíregyházi Egyetem az idei állásbörzét a campuson. Közel 40 cég vonult fel a Bessenyei aulában, a megye legnagyobb foglalkoztatói és a térségben működő nemzetközi vállalatok mellett kis- és közepes vállalkozások is megjelentek állásajánlataikkal. A jövőben az fogja meghatározni egy-egy régió fejlődését, hogy rendelkezik-e a gazdaság számára elegendő munkaerővel, így óriási hangsúly tevődik a képzésre közép- és felsőfokon egyaránt. A szerdai börzére látogatók közül többen hagyhatták ott önéletrajzukat a cégek standjainál. Mérnököt, minőség-ellenőrzési szakembert, CNC-gépkezelőket, szerszámkészítőt kerestek. A gazdasági szervezetek standjain kívül a fiatalok a honvédség toborzóasztalánál is megálltak.  Az egyetem vezetői köszöntötték a kiállítókat és a vendégeketA főispáni, polgármesteri és elnöki köszöntő szavak után a nemrég modellt váltott egyetem kancellárja vette át a szót, Halkóné dr. Rudolf Éva házigazdaként megjegyezte, örül annak, hogy sokan eljöttek a rendezvényre – már a délelőtti órákban megtelt a Bessenyei aula –, s megígérte, jövőre még nagyobb börzét tartanak, hiszen van rá igény. – A folyamatosan fejlődő felsőoktatási intézmény ebben az évben 18,5 százalékkal több jelentkezőt ért el, ez országosan is kiemelkedő eredmény. Nekünk az az elsődleges feladatunk, hogy a hallgató elégedett legyen, s megszerezze azokat a kompetenciákat, amelyekkel sikeresen léphet ki a munkaerőpiacra. Ennek érdekében szorosra fűzzük a kapcsolatainkat mind a képzőhelyekkel, mind a cégekkel, vállalatokkal. Ez elengedhetetlen, ha továbbra is a térség szellemi központja és gazdasági motorja szeretnénk lenni – mondta dr. János István általános rektorhelyettes.   

 További fotók és beszámoló az eseményről a Kelet-Magyarország szeptember 15-ei számában, illetve a www.nye.hu, a szon.hu és a nyiregyhaza.hu oldalán:https://www.szon.hu/helyi-kozelet/2022/09/nagy-a-joves-menes-a-borze-standjainal-15-oraig-varjak-az-erdeklodokethttps://www.nyiregyhaza.hu/galeriak/allasborze-az-egyetemen-2022


Elérhetőség

Cím
4400 Nyíregyháza,
Sóstói út 31/b

Telefonszám
42/ 599-999

Keresés